Zalaszentgróti VFC Hivatalos Oldala
Zalaszentgróti VFC Hivatalos Oldala
Menü
 
Zene
 
Legfrissebb hírek
Legfrissebb hírek : Újabb dupla

Újabb dupla

Tihanyi Tamás  2006.10.08. 18:43

Égetően kellett az újabb három bajonki pont a felnőtt csapatnak, amit nagy nehézségek árán ugyan, de végül sikerült megszerezni. Az ificsapat zsinorban hatodik győzelmét aratta, nem túl jó játékkal, de három góllal győztek Kocsis Norbert fifai. Sikeres hétvégén van tehát túl a szentgróti csapat!

Az ellenfél, a mindössze két ponttal rendelkező Sármellék csapata volt, amelyben jó képességű játékosok játszanak, de már nagyrészt idősek, és nincs csapatösszhang. Ennek is köszönhette a szentgróti csapat újabb győzelmét, 3-2 arányban diadalmoskodott a Sármelléki csapat felett. Nem volt azonban sima a meccs, nagy bírói tévedések, és bizony helyenként durvaság is jellemezte a meccset. Az első félidőben a gólig szinte semmi érdekes nem történt, a gól azonban lendületet adott a meccsnek. Történt, hogy László Zsolt kapott jó labdát a jobb szélen, amivel megindult a kapufelé, a lövését a kapus csak kiütni tudta, a kipattanót Kocsis Sanyi 2 méterről a kapuba juttatta.(0-1). A gólt még az első félidőben kaptuk, egy beívelést az ellenfél csatára bólintott a hálóba.(1-1) A félidőben 1-1-gyel vonulhattak a csapatok az öltözőbe. A második félidőt az ellenfél kezdte jobban, de mi lőttük a gólt, Bődör beadását Kocsis Sándor fejelte kapura, ami először úgy tűnt, hogy túl magas lesz, de végül becsapódott a kapuba. (1-2). Az ezt követő percekben szinte felborult a pálya, mi rohamoztunk, de újabb gólt nem sikerült elérnünk. Ehhez a részhez tartozik egy nagyon durva szabálytalanság is, amikor László Zsoltot brutálisan lekönyökölték, úgy, hogy még az orra is vérzett, a bíró azonban még lapot sem adott az ellenfélnek, holott a szabály az szabály, ilyen szabálytalanságért habozás nélkül ki kell állítani a szabálytalankodó játékost. Az ellenfél egy újabb óriási bírói hiba után 17 méterről szabadrúgást kapott, amit azonban szerencsére fölé lőtt az ítéletvégrehajtó. Egy újabb fatális bírói hiba után már gólt is szerzett az ellenfél, Bődör Dini teljesen szabályos becsúszását a játékvezető szabálytalannak titulálta, és tizenegyest adott a hazai csapatnak. A tizibe ugyan Matesz bele tudott érni, de hárítani nem tudta.(2-2). a sors végül igazságot szolgáltatott, 4perccel a vége előtt László Zsolt közeli fejesét ugyan még a gólvonalról sikerült tisztáznia az ellenfél védőjének, de az ebből kialakult szögletet Polgár Szilárd már a hálóba juttatta, így ez a győztes találatot jelentette. A jobbik csapat nyert, néhány jó egyéni teljesítménynek is köszönhetően. Ezzel a csapat az eddig is kiváló idegenbeli mérlegét tovább javította, 5 meccs , 12 pont! Ha hazai pályán is sikerülne javítani a statisztikát, és tényleg hazai pályához méltóan játszanánk itthon is, a csapat a dobogó közelében is lehetne. A Teskánd elleni meccs legjobbjának egyébként László Zsoltot választották a honlap látogatói.

Zala megyei első osztály, 9. forduló:

Sármellék- Zalaszentgrót 2-3(1-1)

Gólszerzők: Kocsis (2), Polgár Sz.

Összeállítás: Mátai- Csarankó R., Salamon, Polgár B., Balogh Z.- László Zs., Turi, Polgár Sz., Németh A.- Kocsis, Bődör

Cserék:

      Csarankó R. helyett Kelemen

      Kocsis helyett Gaál

      Turi helyett Csarankó L.

 

Az ificsapat újabb győzelmet könyvelhetett el, ugyan nem játszottunk jól, a három pontot megszereztük. A Sármellék ifinek ezzel egy jó sorozata szakadt meg, míg nekünk egy még jobb folytatódott, az arculatváltás óta minden meccsünket megnyertük!

Megyei első osztály, ifjusági bajnokság:

Sármellék- ZVFC 1-4( 1-3)

Gólszerzők: Tamás Gy.(2), Fodor, Balogh Á. ill. Bojt

Összeállítás: Tóth Sz.- Gájer, Balogh Á., Szekeres, Vasas- Tamás Gy., Balogh T., Fodor, Tihanyi- Vörös, Frekk

Cserék:

         Tóth Sz. helyett Husz T.

         Vasas helyett Farkas

         Frekk helyett Pálya

         Vörös helyett Kovács D.

         Tihanyi helyett Takács

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2006-02-11
 
Következő meccs
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.