Zalaszentgróti VFC Hivatalos Oldala
Zalaszentgróti VFC Hivatalos Oldala
Menü
 
Zene
 
Legfrissebb hírek
Legfrissebb hírek : Nagy nyilatkozatok I: Damina László- interjú

Nagy nyilatkozatok I: Damina László- interjú

Tihanyi Tamás  2006.11.25. 12:32

Nyilatkozat sorozatunk első alanya Damina László, a ZVFC vezetőedzője, őt faggattam az őszi teljesítményről, és a folytatásról. A sorozat további részében megszólal majd Polgár Szilárd a felnőtt csapat tagja, Kocsis Norbert utánpótlás edző, Németh Zsolt technikai vezető, Vasas Roland az ifi csk-ja, ás Kovács Dávid, a serdülő csapatkapitánya is.

Szerk.:Mik voltak az őszi szezon pozitívumai?

D.L.:

Nagyon sok pozitívum nem történt velünk az elmúlt fél évben, talán annyi, hogy az anyagi lehetőségekhez mérten több ifjúsági korú labdarúgót építettem be a csapatba. Az ő fejlődésük szempontjából mindenképpen jó volt a felnőttek között szerepelni. Ezen tényező viszont negatívum is egyben, hiszen ezen játékosok tehetségesek, de egyszerre sokan voltak a pályán, így akár lelki törést is okozhatott nekik, azon tényező, hogy olyan teher rakodott rájuk amelyhez nincs meg a megfelelő rutinjuk. Egyértelműen a legnagyobb visszaesést az edzések kis létszámú látogatottsága jelentette, mely nagyban meghatározta a magasabb osztályú taktikai ill. fizikai felkészültségünket.

 

Szerk.:Tavasszal ezzel a játékosállománnyal előrébb tudnánk végezni a tabellán?

 

D.L.:

Ezzel a játékosállománnyal nincs siker záloga. Egy lehetne, ha valami csoda folytán mindenki el tudna jönni heti három edzésre !

 

Szerk.: Mik a különbségek a megyei I és a megyei II között?

 

D.L.:

Alapvető különbségek vannak az I.O és a II.O. között.

·        Jobb képességű játékosok játszanak a csapatokban

·        Gyorsabb a játék, jobban és többet kell koncentrálnia a játékosnak a pályán

·        Tisztábbak a mérkőzések (sportszerűség)

·        Magasabb fizikai követelményeket támasztanak a játékos felé

·        Minden csapatnak van stílusa, kidolgozott játékrendszere

·        A mérkőzéseket az egyéni képességek harcának tartom, amelyet igazol is a beállt sorrend a bajnoki táblázaton

 

Szerk:  Tavasszal mi lehet a célkitűzés?

D.L.:

Tavasszal természetesen mindent el kell követni a bennmaradásért, de jól látható az elmúlt 15 mérkőzés alapján, hogy a jelenlegi játékos keret megerősítésre szorul. Két alternatívát kell felépíteni, mi van akkor, ha megerősödik a játékos keret, ill. ha nem tudunk igazolni.

 

Szerk.: Miben különbözik a felnőtt bajnokság az ifitől? Mi az ifikorú felnőttben játszó játékosokról a véleménye?

D.L.:

A felnőtt bajnoki mérkőzések jelentősen nagyobb terhet rónak utánpótlás játékosainkra, mint az ifjúsági bajnokik. Magasabb szintű fizikai képességeket, koncentrációt, taktikai érettséget követelnek. A fő jellemzője utánpótláskorú játékosaink teljesítményének, hogy mindannyian képesek jó teljesítményre, de nem hétről-hétre. A fent játszóknak voltak kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó ill. gyenge teljesítményt hozó mérkőzései. Könnyebb lenne ifjúsági játékosainknak, ha egy jobb csapatban kellene jól szerepelniük, valamint egyszerre nem lennének ilyen sokan a pályán, mint ahányan voltak minden hétvégén.

 

Szerk.: Mi volt az oka a zsinórban elszenvedett három nagyarányú vereségnek? ( Zalaszentbalázs, Tóthszentmárton, Zalakros)

D.L.:

Több oka is volt a nagy zakóknak, melyeken minden problémánk a pályán volt. A fő ok azonban szépítés nélkül, a mentalításban kereshetők.

 

Szerk.: Hogy sikerült megoldani a problémát?

D.L.:

A csapatot több oldalról sikerült kiegyenesíteni, melyekben nagy szerepe volt a vezetőknek és játékosoknak egyaránt. Az edzőnek pedig pedagógiai szempontból kellett összehozni a nevezett kettős akaratát. Nem tettünk csodát, csak mindenki átérezte, hogy küzdés és magasabb szintű odaadás nélkül alapból el van veszítve egy még le nem játszott mérkőzés. Játékosaim nagyot nőttek a szememben, mert az utolsó három mérkőzésen mindent elkövettek a nagy fiaskók elfeledésére. Sajnos, viszont az is kiderült ezen mérkőzéseken (Pacsa, Letenye, Máv-Nte), hogy nem elég nagyon akarni valamit, kellő tudás hiány nélkül, nem tudunk nagyobbat ugrani, mint amire képesek vagyunk.

 

Szerk.: Kivel volt megelégedve az őszi teljesítményével?

 

D.L.:Végig kiemelkedő teljesítményt senki nem nyújtott az ősz folyamán, az egyéni értékeléseim alapján Balogh Zoltánnal voltam elégedett.

 

Szerk.: Ősszel is Damina Lászlót láthatjuk majd a ZVFC kispadján?

D.L.:

Én szeretném folytatni a megkezdett munkám, még akkor is, ha megrendült sok emberben a bizalom felém. Én úgy gondolom, hogy nem felejtettem el a szakmát fél év alatt, csak teljesen más helyzetben vagyok, mint tavaly ilyenkor. Tudom, hogy mi a kivezető út a sikeresebb szereplés felé, ha ennek az útnak az elején támogatást kapok a vezetőktől és a játékosoktól egyaránt akkor a télen folytatom a munkám.

 

Szerk.: Milyen változások szükségesek a tavaszra nézve, lesz új taktika?

 

D.L.:

. Amennyiben én leszek az edző, úgy alapvető változásoknak kell történni a csapat életében, melyekről korai lenne beszélni. A hadrenddel kapcsolatban sem tudok nyilatkozni egyaránt, hiszen a játékos keret mutatja majd meg, hogy mi a sikeres szerkezet. A szép játék akkor jöhet majd, ha csúszva-mászva tudunk játszani egymásért, a ZVFC-ért, a jövőjéért.

 

 

Szerk: Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy csak sok sikert tudunk kívánni a sikeresebb tavaszhoz!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2006-02-11
 
Következő meccs
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG