Zalaszentgróti VFC Hivatalos Oldala
Zalaszentgróti VFC Hivatalos Oldala
Menü
 
Zene
 
Legfrissebb hírek
Legfrissebb hírek : Szép volt, fiúk!

Szép volt, fiúk!

Tihanyi Tamás  2007.05.13. 20:32

14 fordulónyi szerencsétlen meccs után végre kijött a lépés, és nagyarányú győzelmet aratott a ZVFC a Sármellék ellen. Utoljára csapatunk éppen Sármelléken győzött, itthon azonban ez volt az első győzelmünk az egész bajnokságban. Egervár 5-0-ra kikapott, így még nyílt a kérdés: bent maradhatunk e a megyei első osztályban?

Fantasztikus játékkal 6-1-re győzött a ZVFC! Bár valóban hihetetlennek hangzik ez az eredmény, ez hízelgő a Sármellékiekre nézve. Kezdjük udvariasságból az ellenféllel: tizenegy mezőnyjátékossal utaztak el Szentgrótra az amúgy is gyenge gárda. Eddig 2 pontot szereztek a bajnokságban, idegenben még egyet sem. A 11 mezőnyjátékos azt jelentette, hogy nem volt cseréjük. Imádkozhattak tehát, hogy ne sérüljön meg senki. A 15. perctől kezdve azonban 10 emberrel játszottak a vendégek. A Sármellékből a gólszerző Bojt Balázs nyújtotta a legjobb teljesítményt, de a kapus, Hajba Géza is meg fogott egy tizenegyest, a gólok nem az ő hibáiból estek. Bár nem kell túlértékelni a győzelmet, a lelkesedés töretlen, és minden jogunk meg van ünnepelni. Ugyanis egy szörnyű nyeretlenségi  sorozat szakadt meg, 14 meccse nem képtelen volt begyűjteni mindhárom bajnoki pontot a ZVFC. Ezúttal azonban ha pontokban nem is, gólokban kárpótolta a hazai publikumot a csapat: 6 gólt lőttek a Sármellék hálójába. A nagyon tartalékos vendég csapat az első játékrészben még próbálkozott kontrákkal, ám a második játékrészben teljesen beszorultak, ez nem tetszett a hazai csapatnak, a második játékrészben csak két gólt tudtunk elérni. Góljaink szépségdíjas találatok voltak, kiemelném Kovács Dániel találatát, aki jó 25-30 méterről suhinott egy védhetetlen gólt. Ezen kívül 3 gólpasszot is adott, megérdemli a mezőny legjobbja címet. Ebben a díjban azonban osztoznia kell Kocsis Sándorral, aki 3 gólt lőtt(és egy tizit kihagyott). Rajtuk kívül az egész csapat átlagon felüli teljesítményt nyújott a tartalékos vendégek ellen. Ezzel a lendülettel reméljük meg tudjuk nyerni a soron következő meccseket is, hiszen ezzel a győzelemmel helyre állhat a csapat önbizalma, és talán a helyzetek is bemennek majd. Kocsis Norbert első győzelme volt a padon, amire már nagyon rászolgált, hiszen a Galambok kivételével minden meccsén pontot, pontokat érdemelt volna csapata. A "Mester" ezúttal is a Teskándon remeklő csapatot küldte pályára, egy helyen változtatott kényszerűségből: Nyári Attila helyett Kocsis Sándor került be. Mondhatnám, nagyon eltalálta Jubi a váltást. A meccs előtt úgy gondoltuk, hogy Nyári Attila hiányozhat a középpályáról, mivel 2-3 meccse ő talán a mecsek legjobbja, ezúttal azonban nem volt rá szükség a győzelemhez, megerőltetés nélkül győzött a ZVFC. A kezdő talán a lehető legjobb, nincs sérültünk, eltiltottunk, az önbizalom is talán már a helyén van, mindez azt jelentheti, hogy a következő meccseken bravúrokat érhetünk el a "nagyobb" csapatok ellen is. Ez a csapat már bizonyított, hogy tud futballozni a tabellán előkelő pozícióban lévő csapatok ellen is, nem hinném, hogy a hátralévő fordulókban kis szerencsével ne tudnánk annyi pontot szerezni, amennyi elegendő lehet a bennmaradásra. Ezúttal összeállt a csapat, csak drukkolni lehet nekik: Hajrá Szentgrót!!

Zalaszentgrót, 23. forduló, Megyei első osztály:

ZVFC- Sármellék 6-1 (4-0)

Gólszerzők: Kocsis(3), Bődör(2), Kovács Dániel ill. Bojt

Összeállítás: Mátai- Fodor, Balogh Á., Lukács, Balogh Z.- Vasas, Kovács Dániel, Polgár Sz., Polgár B.- Bődör, Kocsis

Cserék: Fodor helyett Kelemen

           Polgár B. helyett Turi

           Kovács D. helyett Csarankó L.

Az ifi csapat meglehetősen lagymatag játékkal, és rossz helyzetkihasználással játszott, de a kötelezőt hozta, ezúttal is begyűjtötte a három pontot. Bár a két csapat valódi tudása között legalább 10 gól van, mindössze 4-gyel tudtunk nyerni.( A sármellék ifi rendkívül tartalékosan lépett pályára).

Megyei első osztály, ifi bajnokság, 23. forduló:

ZVFC- Sármellék 6-2 (4-2)

Gólszerzők: Frekk(3), Pálya, Tamás Gy., Kovács D.

 

A serdülőcsapat a bajnokság egyik leggyengébb csapata ellen 8-0ás győzelmet aratott, 5 ponttal vezeti a tabellát 3 fordulóval a vége előtt. A 3 meccs alatt ha 5 pontot szereznek, már bajnoko, és mivel a bajnokság leggyengébb csapata ellen csak a különbség a kérdéses, ezért biztosra vehetjük, hogy ha a Tungsramot vagy a Pacsát megverik a kicsik, megnyerik a csoportot, és bejutnak a nagydöntőbe!

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2006-02-11
 
Következő meccs
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG