Zalaszentgróti VFC Hivatalos Oldala
Zalaszentgróti VFC Hivatalos Oldala
Menü
 
Zene
 
Legfrissebb hírek
Legfrissebb hírek : Nagyon fontos pont

Nagyon fontos pont

  2007.06.11. 15:41

Ismét bravúrt hajtott végre a Kocsis Norbert vezette Zalaszentgrót, amely 1-1-es döntetlent ért el a még éremesélyes Pacsa otthonában. Ezzel a csapat 1 pontra elhúzott Egervártól, és ha hazai pályán jövő héten nyerni tudunk, akkor már biztosan meg lesz a bennmaradás. Az ificsapat története talán leggyengébb összeállításában 3-0-ás vereséget szenvedett.

Ismét jól játszott a ZVFC felnőtt csapata. Bár ezúttal nem túl látványos összecsapáson sikerült egy pontot szerezni, mégis, abszolút megérdemelten hoztuk el az egyik pontot. Több lehetőségünk is volt a gólszerzésre, több, mint a hazai csapatnak. Ez már nem az első meccs, hogy sikerült bizonyítani, erősebb csapatok ellen is jól megy a gárdának,sajnálhatjuk tehát hogy éppen a bajnokság végére maradtak a nehezebb meccsek. Az első félidő elején mi irányítottuk a játékot, de nagyobb helyzet nem alakult ki. A második félidőben azonban egyértelműen ellenfelünk fölé nőttünk, mégsem mi szereztük a gólt, hanem a Pacsa. Ezután azonban 2-3 100%-os ziccerünk is volt, mégis egy szöglet után tudtuk bevinni az egyenlítő találatot. Ezt követően már érdekes dolog nem történt, egy kiállítás azonban igen, méghozzá Kelemen Lászlót ütötte meg a Pacsai csatár, amiért pirosat kapott. A meccsen több nagyon jó egyéni teljesítmény is volt, elsősorban Kelemen László, Husz Tamás, Nyári Attila,Lukács Zsolt, Polgár Bálint és Balogh Ádám teljesítményére gondolok. A következő fordulóban Letenye látogat szentgrótra, ellenük a három pont megszerezhető, bár ők is javuló formát mutatnak. Kocsis Norbert az utolsó 4 fordulóra 7 pontot tervezett, ez össze is jöhet, hiszen 4 pont már a zsebben van!

Megyei elsőosztály, 28. forduló:

Pacsa- Zalszentgrót 1-1(0-0)

Gólszerző:Bődör

Összeállítás: Husz T.- Kelemen,Balogh Á., Lukács, Balogh Z.- Polgár B.,Nyári, Vasas, László Zs.(Bődör)- Kovács Dániel(Turi), Kocsis S.

Az ificsapat azonban az idény leggyengébb játékát produkálva, 3-0-ra kikapott Pacsán, sőt ez az eredmény még számunkra lehet hízelgő... Talán minden idők legtartalékosabb csapatával értük el ezt az eredményt, és mivel senkit sem akarok megsérteni, csak a kezdőcsapatot írom le, értékelést nem fűzök a meccshez:

Megyei ifjusági bajnokság, 28. forduló:

Pacsa- ZVFC 3-0 (1-0)

Összeállítás:Pál- Szekeres, Husz, Tánczos, Tarsoly- Tamás Gy., Németh I., Tihanyi, Pálya- Vörös, Nagy K.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2006-02-11
 
Következő meccs
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG