Zalaszentgróti VFC Hivatalos Oldala
Zalaszentgróti VFC Hivatalos Oldala
Menü
 
Zene
 
Legfrissebb hírek
Legfrissebb hírek : Megvan az első hazai győzelem

Megvan az első hazai győzelem

  2007.10.07. 20:52

Végre hazai pályán is sikerült győzni, amely az ellenfelek eredménye alapján az első helyezést jelenti ! Az ifjúsági csapat az első félidei teljesítménye alapján nem érdemelt vereségtet, azonban a második félidőre fizikailag, és mentálisan is az ellenfél fölénk nőtt, így megérdemelten jutott a három bajnoki ponthoz.

Az előjelek rendkívül kedvezőek voltak, hiszen Kocsis Norbert edző az általa megálmodott kezdő tizenegyet küldhette a pályára.Aztán jött a hidegzuhany, mert az első félidőben nem ment a csapatnak a játék, jószerével helyzetig sem jutottunk el. Ezzel szemben az ellenfél az egyetlen lehetőségével élni tudott, és egy gólós előnnyel mehettek pihenni a csapatok.

A második félidőre mintha kicserélték volna csapatunkat ! Egymásután vezettük a szebbnél szebb támadásokat, igaz, hogy az egyenlítő találatunkat Nyári Attila bomba-szabadrúgásából értük el. Innen pedig nem volt megállás. Óriási elánnal játszottt a csapat, csak idő kérdése volt, hogy mikor szerezzük meg a vezetést. Ezt végül Balogh Zoltánnak sikerült. Egy lecsorgó labdát jobb lábbal ( ! ) vágott az ellenfél kapujának bal felső sarkába.

A második félidő 15. percéban meghűlt a hazai szurkolók ereiban a vér, mert Láncz János röplabda mozdulattal paskolt bele a labdába, amelyért sárga lapot kapott, mivel ez volt a második, mehetett zuhanyozni.

Ezt követően az ellenfél - ráérezve a lehetőségre. - próbált gólt szerezni, ezzel kinyilt a védelmük.Csapatunk ezt kihasználva kontra játékra rendezkedett be, amelynek eredményeként a kegyelemdöfést is sikerült az ellenfélnek megadni.Egy mintaszerúen elvégzett Lukács Zsolt szabadrúgást követően Vasas Roland csúsztatott az ellenfél kapujának bal alsó sarkába.Ezt követően Tóth Daninak volt két százszázalékosnak mondható helyzete, amelyet nem sikerült gólra váltania. Majd a befejezés előtt mintegy 8 perccel a mérkőzés legdurvább jelenetének lehetett szemtanúja a nézősereg, amkikor a félpályáról Tóth Dani egyedül vezethetwette az elkenfél söprögetőjére aí labdát. Dani ragyogó megkerülős csellel szeretett volna elmenni a védő mellett, aki rendkívűl durva mozdulattal- amelyért a jégkorongban dícséretet kapna- akadályozta meg csatárunkat a gólszerzésben. A védő- mivel a második sárga lapja volt- a kiállítás sorsára jutott. Megjegyzem, hogy ezért a szabálytalanságért azonnali piros lap járt volna.

Az első hazai győzelmet nem túlértékelve megállapítható, hogy csapatunk túl tudott lépni saját árnyékán, és parádés második félidei játékával úgy tudott -harminc percig emberhátrányban játszva - nyerni, hogy az eredmény az ellenfélre nézve hízelgő.

Az első hazai győzelem- a riválisok egymás elleni eredményét figyelembe véve - azt jelenti, hogy csapatunk a tabella első helyére ugrott.

Természetesen a csapatnak, a vezetőknek és a szakvezetésnek is helyén kell kezelnie a történteket. A megszerzett 18 pontot ugyanakkor már nem lehet a csapattól elvenni, és a következő fordulók eredményétől függetlenül meg kell emelni a csapat előtt a kalapunkat.

A következő 4 fordulóból három alkalommal idegenben lépünk pályára, de úgy gondolom, hogy most már már nincs olyan csapat, amely ellen feltartott kézzel kellene pályára lépnünk.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2006-02-11
 
Következő meccs
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.