Zalaszentgróti VFC Hivatalos Oldala
Zalaszentgróti VFC Hivatalos Oldala
Menü
 
Zene
 
Legfrissebb hírek
Legfrissebb hírek : Sima győzelem Kocsis Sanyi vezérletével

Sima győzelem Kocsis Sanyi vezérletével

Tihanyi Tamás  2008.05.18. 20:24

A Zalalövő és a Letenye is hasonló teljesítményt nyújt ebben a szezonban mint a mi a csapatunk. Mivel valószínűleg négy kieső lesz, ezért minden pont duplán számít az ilyen meccseken. A Zalalövő ellen sajnos kikaptunk, méghozzá gyenge játékkal, de ha ez a blama kellett ahhoz, hogy a következő meccsen a Letenyét ilyen simán verjük meg, akkor megérte...

A Zalalövő ellen is győzelmi kényszer alatt volt a csapat, főleg azután, hogy kikaptunk Lentiben. Mint már említettem, a Zalalövő is a középmezőnyhöz tartozik, ezért igazi hatpontos meccs volt. Az első félidőben egy kiugratás után megszerezte a vezetést a vendég csapat, előnyüket pedig növelhették volna, ha kétszer nem véd óriásit Kovács Gábor.  Nekünk is voltak helyzeteink, ám ziccerig szinte az egész meccsen nem jutottunk. Az első félidőben egy átlövéssel még veszélyeztettünk, de a második félidei öngól után már sok sansz nem volt az egyenlítésre. Hiába volt egyértelmű a labdabirtoklási fölény, ez helyzetekben nem mutatkozott meg, gólt nem sikerült lőni, így a csapat egy nagyon fontos meccsen 2-0-ra kikapott.

Zalaszentgrót- Zalalövő 0-2(0-1)

Zalaszentgrót, 100néző

Összeállítás: Kovács G.- Kelemen, Balogh Á., Lukács, Balogh Z.-  Popper, Láncz, Vasas, Kovács Dániel- Kocsis, Tóth D.

Cserék: Vasas helyett Salamon

               Kelemen helyett Csarankó

A Letenye elleni meccsen muszáj volt javítani, hiszen ha ezt a meccset is elbukta volna a csapat, akkor egyre közelebb került volna a kieső zónához. Szerencsére ez nem történt meg. A csapat nagyszerű első félidei teljesítményének köszönhetően egy ötössel hazavágta a nem túl sportszerű Letenyét.  Az első gól előtt a kapus, Kovács Gábor ugratta ki a leshatárról induló Tóth Danit, aki okos emeléssel mattolta a kapust.(1-0). A második gólra sem kellett sokat várni. Egy szöglet után Kocsis Sanyi fejelt a kapuba. Akkor még sejteni sem lehetett, hogy ez a gól egy mesternégyes első láncszeme lesz. Márpedig a "Kocsis- show" folytatódott. A következő 3 gólt is ő szerezte. A 3.-nál mind az ellenfél kapusának, mind a gólpasszos Tóth Dánielnek elévülhetetlen érdemei voltak, Kocsis Sándornak csak az üres kapuba kellett gurítania a labdát 6-7 méterről. A 4. gól nem éppen egy jellemző Kocsis Sanyi gól volt, hiszen 20éveseket megszégyenítő gyorsasággal hagyta ott a védőjét, és gurította higgadtan a kapuba. Ezzel meg volt a mesterhármas, és el is dőlt a meccs.(4-0). A meccs legszebb gólja viszont csak ezután következett. Még mindig az első félidőben jártunk, amikor ismét Kocsis Sándor lőtt egy elképesztően nagy gólt: a 16os sarkáról ballal a hosszúba, elemi erővel. A mérkőzésen ezután már nem született több gól, a Letenyének két komolyabb próbálkozása volt, de Kovács Gábor ezúttal is remekül oldotta meg a feladatot. Nem tudom pontosan, hogy mennyi Kocsis Sanyi gólrekordja egy meccsen a megyei 1ben, de azt hiszem élete meccsét játszotta. Szintén nagyszerű teljesítményt nyújtott Tóth Dani aki gólja mellett 2 gólpasszt is adott. A csapat tehát rászolgált a győzelemre, és jó úton jár a bennmaradás felé.

Zalaszentgrót- Letenye 5-0(5-0)

Zalaszentgrót,100néző

Összeállítás: Kovács G.- Balogh Á., Lukács, Popper, Balogh Z.- Kovács Dániel, Láncz, Szabó Gy., Salamon- Tóth D., Kocsis

Cserék: Kovács Dániel helyett Csarankó

               Balogh Z. helyett Vasas

               Szabó Gy. helyett Tamás Gy.

Az ificsapat előző héten a Zalalövő elleni vereség után végképp lemondhatott a harmadik helyezésről, holott a lehetőségek meg voltak. Sajnos a helyzetkihasználással egész évben problémák vannak, és bár a Zalalövő semmivel sem játszott jobban(főleg a második játékrészben), mégis megnyerték a meccset. Nem akarom idézni név szerint hogy ki milyen hibákat vétett, de tény, hogy mind a támadásoknál mind a védekezésben voltak hajmeresztő hibák. Az első gólt megint mi kaptuk, és a második sem váratott sokat magára. A második féldiőben a szépítés még sikerült, de az egyenlítés már nem, az ellenfél szerezte az újabb gólt egy szöglet után végképp eldöntve a három pont sorsát.

Zalaszentgrót- Zalalövő 1-3

Gólsz.: Kovács Dávid

A Letenye elleni meccs szinte már tét nélkül zajlott le, hiszen a csapat az 5. helynél sem előrébb, sem hátrébb nem nagyon végezhet. Kocsis Norbert, a csapat edzője azt kérte a csapattól, hogy sokkal labdabiztosabban játszunk, többet legyen nálunk a labda mint az előző meccseken. Ez az első 30 percben meg is valósult. 3 szép gólt lőttünk, ám a bekapott gól után majdnem szoros lett a félidő vége. A második félidő elején gyorsan sikerült a 4. gólt is megszerezni, amelyet Károly Peti 30méteres bombája egészített ki, ezzel lett 5-1. Számtalan lehetőséget puskáztunk el ezen a meccsen is, a szerencse az volt, hogy ezúttal egy sokkal gyengébb ellenféllel szemben tettük mindezt. A támadószekció szinte mindentagjának volt 2-3 ziccere, amelyeket ezúttal sem sikerült értékesíteni, ezen mindenképpen javítani kell. Az 5-1 egyértelműen a vendég csapat számára lehet hízelgő eredmény.

Zalaszentgrót- Letenye 5-1 (3-1)

Gólsz.: Vörös, Kovács Dávid, Tihanyi, Károly(2)

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2006-02-11
 
Következő meccs
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG